Felsőgagyon 2022-ben a Fidesz 82 százalékkal győzött, idén viszont a Tisza 71 százalékot szerzett — a helyiek kétféle magyarázattal szolgálnak a politikai földindulásra. Egyesek azt tartják, hogy a fideszes polgármester titokban oldalát váltotta; mások szerint az embereknek elegük lett a be nem váltott ígéretekből.
Kevés szebb hely van az országban, mint tavaszszal a Cserehát: a domboldalak a zöld legszebb árnyalataiban ragyognak, köztük nagy sárga repcetáblák, mögöttük pedig a Zemplén vonulatai emelkednek. Az utak rossz állapota miatt az autóban ülve, hetvenes tempó helyett is lehet csodálni a tájat. Az alsógagyi emelkedőn például negyvenre kellett lassítanunk a kiemelkedően kátyús szakasz miatt, és a domb tetején megpillantottuk a felsőgagyi templomot; távolról patinásnak, közelről kissé kopottnak tűnő épülete jelezte, hogy megérkeztünk az ország egyik legtöbbet Tiszára szavazó településére.
Amint leparkoltunk a falu határában, az út túloldalán pihenő közmunkások egyik önjelölt szóvivője odalépett hozzánk. Miután bemutatkoztunk, lelkesen átkiabált kollégáinak: „Végre hozzánk is jöttek riporterek! Mindig csak Csenyétére mennek, Felsőgagyra bezzeg sosem.” Két perc múlva már a fűben ültünk velük, és politikáról beszélgettünk.
A 220 fős, mintegy 80 százalékban roma lakosságú Felsőgagyra azért fordultunk rá, mert a Cserehát települései között itt volt a legnagyobb elmozdulás a 2022-es választáshoz képest: a Tisza 71 százalékot ért el, miközben négy évvel korábban a Fidesz hasonló részvétel mellett 82 százalékot kapott. Az eredmény különösen meglepő volt, mert a környékbeli falvak többségében maradt a Fidesz fölénye — Csenyétén például 95 százalékot gyűjtöttek be.
A választás után egy tiszás kampányban dolgozó aktivistával beszéltünk telefonon; szerintük két dolog döntött: egyrészt a falu polgármestere, aki korábban még a fideszes jelölttel is fotózkodott a kampány hajrájában, úgy döntött, rábeszéli a helyieket a Tiszára, mert a falu nem kapott forrásokat, és látta, hogy Magyar Péter pártja nyerni fog; másrészt azok a felsőgagyiak, akik Encsen intézkedtek és kapcsolatba kerültek a tiszás aktivistákkal, itthon szervezkedni kezdtek. Indulás előtt felhívtuk a település 2019 óta regnáló polgármesterét, Kátai Aladárt; ő személyes találkozót visszautasított, de telefonon hosszan beszélt a választási eredményről..
Eredeti cikk: elolvasom



