Június 6-án, pénteken 11:50-kor 10 percre leáll a közösségi közlekedés Budapesten, hogy felhívja a figyelmet a közszolgáltatások fontosságára. A kiálláshoz több fővárosi cég és intézmény is csatlakozik, például a Fővárosi Vízművek, a Budapesti Közművek és a Budapest Közút dolgozói kék szalaggal fejezik ki támogatásukat. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben és a strandokon szünetel a jegyértékesítés, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dolgozói kék felsőben csatlakoznak az akcióhoz, a Budapest Főváros Levéltárának dolgozói pedig az épület elé gyülekeznek. A Fővárosi Állat- és Növénykert, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei dolgozói is részt vesznek az akcióban. Összesen tizennégy fővárosi szakszervezet tart szolidaritási akciót. A kiállás hátterében az áll, hogy a kormány levonta a főváros számlájáról azt a 10,2 milliárd forintot, amit Karácsony Gergely főpolgármester szerint nem lett volna joga elvenni Budapesttől.
Eredeti cikk: elolvasom



