Egy magyar felhasználót is azonosítottak annak a nemzetközi nyomozásnak a részeként, amely egy nők bedrogozására és megerőszakolására szakosodott online hálózat felszámolását célozza – írta a Telex az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlése alapján. A múlt héten derült ki, hogy az Europol által koordinált, „Project Medusa” fedőnevű akcióban a magyar hatóságok is részt vettek; a művelet során 150 elkövetőt és áldozatot azonosítottak, de a bűncselekmények száma a becslések szerint jóval magasabb lehet. Az ORFK közölte, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Kiberbűnözés Elleni Főosztálya aktívan részt vett a műveletben, és a felderítés során sikeresen azonosított egy magyar felhasználót, akivel kapcsolatban szexuális erőszak bűntette miatt nyomozást rendeltek el. A felhasználó beazonosítása után a nyomozók átkutatták tartózkodási helyét, ahol elektronikai eszközöket és adattárolókat foglaltak le, ezek elemzése jelenleg is tart. A „Project Medusa” egy jól szervezett bűnözői hálózatot tárt fel: tagjai elkábították és megerőszakolták partnereiket, miközben online csoportokban szervezték, ösztönözték és segítették egymást; összehangolt támadásokat szerveztek, valamint információkat, videókat és fényképeket osztottak meg a bántalmazásokról, és az áldozatok többsége sokszor nem is tudta, hogy erőszak áldozata lett, amíg a rendőrség fel nem vette velük a kapcsolatot. A nyomozás a nagy felháborodást keltő Pelicot-ügyet követően indult: a hetvenes éveiben járó Giséle Pelicot-ot férje, Dominique Pelicot egy évtizeden át rendszeresen elkábította, majd az interneten megismert környékbeli férfiakat hívott hozzájuk, hogy együtt erőszakolják meg a magatehetetlen asszonyt, és mindezt a férj fotózta és videóra rögzítette. A Pelicot-ügyről a per 2024 szeptemberében kezdődött; az avignoni bíróság Dominique Pelicot-t a maximálisan kiszabható 20 év börtönbüntetésre ítélte.
Eredeti cikk: elolvasom



