Fokozatosan felszámolják a pedagógusképzést a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

„A Nemzeti Közszolgálati Egyetem pedagógus-továbbképzési monopóliumát megszüntetjük. A pedagógusképzést pedig felmenő rendszerben kivezetjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről, mert ez a képzés ott nincs a megfelelő intézményi keretben” – jelentette be Lannert Judit oktatási miniszter. Rövid bejegyzésében azt írja, hogy „azokat a hallgatókat, akik már megkezdték tanulmányaikat, semmilyen hátrány nem éri, számukra természetesen biztosítjuk, hogy képzésüket változatlan feltételek mellett befejezhessék.” Az NKE tanárképzése már a 2025 őszi indulása előtt is indulatokat kavart: az Oktatói Hálózat és a Civil Közoktatási Platform például azt jelezte, hogy a korábban honvédelmi, rendvédelmi, közigazgatási, katasztrófavédelmi és hírszerzői feladatokra felkészítő, különleges státusú és állami támogatást élvező egyetem nem rendelkezik jelentős pedagógiai, neveléstudományi múlttal, kutatási teljesítményekkel és tanárképzési tapasztalatokkal. A pedagógus-továbbképzés kérdése május végén az új miniszter és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közti egyeztetésen is felmerült: a szakszervezet szerint az eddigi szabályozás alapján az ötévente teljesítendő 120 órás továbbképzésből 60 órát az NKE által indított képzéseken kellene eltölteni, ráadásul ezeket nem a pedagógus választja saját szakmai érdeklődése alapján, hanem az igazgató jelöli ki. A PDSZ álláspontja szerint ezt a rendszert meg kell szüntetni, és új továbbképzési modellt kell kialakítani; addig nem lenne szabad kötelezővé tenni az NKE-képzéseken való részvételt, és a jelenlegi kötelező NKE-képzési gyakorlatnak nincs szerinte szakmai legitimitása. A miniszter a Qubitnak adott interjúban is arról beszélt, hogy „a pedagógusképzést is átalakítjuk, a tanárképzést például kivonjuk a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről. Rossz üzenete van annak, ha a pedagógusság ugyanolyan hivatásrendnek számít, mint a katonaság vagy a rendőrség.”.

Eredeti cikk: elolvasom

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Picture of Hírhangyász

Hírhangyász

Szorgosan gyűjti össze neked a legfrissebb tartalamakat.

Ezeket olvastad már?