Mondjuk most indulunk a nulláról: a nulla azt jelenti, hogy a helyzet simán csak szar. A 31. Budapest Pride lényegét szerintem egy 19 éves lány foglalta össze a legjobban, az Erzsébet híd közepén, miután megcsodáltuk a hányattatott előéletű zászlókat. Ez volt a harmadik felvonulása. Az elsőre azért ment ki, mert támogató, elfogadó közegre vágyott, ahol biztonságban lehet önmaga, anélkül hogy elítélnék. Tavaly a Pride húzta ki az abszolút mélypontból, mert azt érezte, hogy van akarat az emberekben az ország jobbá tételére. Idén megkönnyebbült, mert eltűnt az a kormány, amelyben gyakorlatilag született, és amely azóta bélyegzi meg a nem heteronormatív embereket, amióta csak emlékszik. Amikor azt mondja, hogy a helyzet „simán csak szar”, arra gondol, hogy most az a pillanat, amikor a Pride eredeti céljai szerint az LMBTQ-emberek körülményeinek javításáért kell küzdeni: azért, hogy ugyanúgy teljes értékű állampolgárokként fogadják el őket, mint a heterókat. Tudja, hogy ez nem megy egyik pillanatról a másikra, de mivel már nem Orbán Viktor a miniszterelnök, és kevesebb a „paráztatás”, az ideális világkép elérhetősége kevésbé tűnik lehetetlennek. Nincs ezzel egyedül: az irdatlan hőségben rengetegen menetelték végig a Pride idei útvonalát az Operától a Vérmezőig. Nemcsak a konkrét út volt hosszú és kihívásokkal teli, hanem az a folyamat is, amely az elmúlt évtizedekben ide vezetett: a kordonok közti elzártságtól, a folyamatos fenyegetettségen és fizikai atrocitásokon át a direkt kormányzati megfélemlítésig. Voltak jobb évek, amikor kordonok nélkül lehetett végigmenni az útvonalon, még ha a Fidesz volt is kormányon, és voltak mélypontok is, például amikor az alaptörvénybe írták, hogy az apa férfi, az anya nő, vagy amikor legutóbb törvénnyel próbálták ellehetetleníteni a rendezvényt. Mindezek ellenére a Pride mindig vonult, büszkén és elszántan. Az idei év azonban más volt: sokkal felszabadultabb. Bár a gyülekezéskor örültem, hogy nem láttam Orbánt kirúzsozva ábrázoló transzparenst, menet közben azért fel-felbukkantak olyan pólók és feliratok, amelyek az előző rendszer elnyomására reflektáltak. Ennek ellenére a közhangulat önfeledt volt, a múlt mintha a ködbe veszett volna. Ugyanakkor kicsit olyan benyomást keltett, mintha a politikai apátia kora köszöntött volna be: sokan mondták, hogy mióta eltűnt a Fidesz, jobban érzik magukat. Arra a felvetésre, hogy lényegében a jogszabályi környezet… .
Eredeti cikk: elolvasom
